Észak Rádió FM 99.4

Észak Rádió FM 99.4

Az ország leghallgatottabb helyi közműsor szolgáltató rádiója!

 

         hallgatók                                  

 

Hírek:
 
 
 
 
A megtermelt értékeket az országban kell tartani
 
A magyarság 2010-ben ugyanazt a választ adta a szavazófülkékben, mint a balassagyarmati polgárok 1919. január 29-én: megvédik a hazájukat.
 

Az Országgyűlés elnöke szerint a magyarság 2010-ben ugyanazt a választ adta a szavazófülkékben, mint a balassagyarmati polgárok 1919. január 29-én: megvédik Magyarországot, megvédik a hazájukat. Kövér László erről szerdán a Nógrád megyei településen beszélt, ahol 95 éve a balassagyarmatiak fegyvert fogtak az ott állomásozó cseh katonák ellen és a megszállók kiűzésével elérték, hogy a város Magyarország része maradhatott.

A házelnök kifejtette: azért fogadta el az Országgyűlés Magyarország új alaptörvényét, hogy legyen alkotmányos kerete a magyar állam újjáépítésének és a magyar nemzet megerősítésének. Hozzátette: azért kell olyan gazdaságpolitikát folytatni, amelynek célja az értékteremtő munka megbecsülése, hogy a magyar emberek által megtermelt érték Magyarországon maradhasson.

Ezért védjük meg a magyar földet, hogy „a magyar gazdák urai lehessenek saját életüknek, s folytatunk olyan családpolitikát, amely a magyarságot az összetartozásban gyarapítja” – mondta a több száz ünneplő előtt Kövér László.

 

Kiemelte, „1920-ban hazánk kegyetlen ajánlatot kapott: ha lemondunk történelmi országunkról, visszakapjuk az 1526-tól nem létező önállóságunkat”. A második „ajánlat” 1947–1948-ban érkezett: „miután lemondtak a történelmi országról, a magyarok mondjanak le nemzetükről is. Cserébe megmarad államunk, ami, igaz, szocialista lesz, de akár a tábor legvidámabb barakkja is lehet”. A harmadik, immár udvarias ajánlat 1989-ben jött – mint mondta –, ám ennek célja csak fokozatosan bontakozott ki: „Miután a magyarok lemondtak országukról, nemzetükről, mondjunk le az államunkról is. Ezért cserébe tagok lehetünk egy olyan fogyasztói közösségben, amelyben nem szabad hinni sem istenben, sem nemzetben, sem családban.”

Kövér László rámutatott, 2010-ben a magyarság úgy döntött, ezt az ajánlatot nem fogadja el. Értékelése szerint a magyar állampolgárok ugyanazt a választ adták, mint a balassagyarmati polgárok 1919. január 29-én: megvédik Magyarországot, megvédik a hazájukat. Hozzátette: a választók azzal bízták meg az Országgyűlést, hogy építse meg azt az államot, amely megvédi, és többé sohasem hagyja cserben a magyar nemzetet. Továbbá olyan felelős kormányzást vártak, amely nem a külföldi érdekeket képviseli Magyarországon, hanem a magyar érdekeket védi a nagyvilágban – hangsúlyozta.

----------------------------------------------------

Balassagyarmat, a legbátrabb város

2009-ben, a város első világháború utáni csehszlovák megszállás alóli felszabadulásának 90. évfordulóján mutatták be Matúz Gábor balassagyarmati származású rendező-producer filmjét A legbátrabb város címmel. 1918 őszétől a gyenge cseh légiók a Károlyi-kormány tehetetlenkedő asszisztálása mellett szinte kardcsapás nélkül foglalták el Felső-Magyarország nemcsak szlovákok, hanem ruszinok és magyarok lakta részeit is, majd 1919 januárjában megszállták Balassagyarmatot és környékét. Január 29-én a helyi vasutasok, s a civil lakosság – munkások, tanárok, diákok és tisztviselők – összefogva Vizy Zsigmond százados harcoló csapataival, két hét idegen uralom után kiszorították a városból Masaryk legionáriusait.

 A nevezetes nap 1998 óta Balassagyarmat hivatalos ünnepe. A hősiességet a magyar Országgyűlés 2005-ben a legbátrabb város, a Civitas Fortissima címmel ismerte el. A stáb az eredeti helyszíneken forgatott, de sok felvétel készült a nógrádgárdonyi lovas tanyán és a budapesti vasúttörténeti parkban is.

MNO - MTI

 

Az Országgyűlés elnöke szerint a magyarság 2010-ben ugyanazt a választ adta a szavazófülkékben, mint a balassagyarmati polgárok 1919. január 29-én: megvédik Magyarországot, megvédik a hazájukat. Kövér László erről szerdán a Nógrád megyei településen beszélt, ahol 95 éve a balassagyarmatiak fegyvert fogtak az ott állomásozó cseh katonák ellen, és a megszállók kiűzésével elérték, hogy a város Magyarország része maradhatott.

A házelnök kiemelte, "1920-ban hazánk kegyetlen ajánlatot kapott: ha lemondunk történelmi országunkról, visszakapjuk az 1526-tól nem létező önállóságunkat". A második "ajánlat" 1947-48-ban érkezett: "miután lemondtak a történelmi országról, a magyarok mondjanak le nemzetükről is. Cserébe megmarad államunk, ami, igaz szocialista lesz, de akár a tábor legvidámabb barakkja is lehet".

A felsorolást folytatva Kövér László azt mondta, a harmadik, immár udvarias ajánlat 1989-ben jött, ám ennek célja csak fokozatosan bontakozott ki: "Miután a magyarok lemondtak országukról, nemzetükről, mondjunk le az államunkról is. Ezért cserébe tagok lehetünk egy olyan fogyasztói közösségben, amelyben nem szabad hinni sem istenben, sem nemzetben, sem családban".

 
Megemlékezés a megszálló cseh katonaság 1919-es kiűzésének évfordulóján



Kövér László rámutatott, 2010-ben a magyarság úgy döntött, ezt az ajánlatot nem fogadja el. Értékelése szerint a magyar állampolgárok ugyanazt a választ adták, mint a balassagyarmati polgárok 1919. január 29-én: megvédik Magyarországot, megvédik a hazájukat. Hozzátette: a választók azzal bízták meg az Országgyűlést, hogy építse meg azt az államot, amely megvédi, és többé sohasem hagyja cserben a magyar nemzetet. Továbbá olyan felelős kormányzást vártak, amely nem a külföldi érdekeket képviseli Magyarországon, hanem a magyar érdekeket védi a nagyvilágban - hangsúlyozta.

A házelnök kifejtette: azért fogadta el az Országgyűlés Magyarország új alaptörvényét, hogy legyen alkotmányos kerete a magyar állam újjáépítésének és a magyar nemzet megerősítésének. Hozzátette: azért kell olyan gazdaságpolitika, amelynek célja az értékteremtő munka megbecsülése, hogy a magyar emberek által megtermelt érték Magyarországon maradhasson. Ezért védjük meg a magyar földet, hogy "a magyar gazdák urai lehessenek saját életüknek, s folytatunk olyan családpolitikát, amely a magyarságot az összetartozásban gyarapítja" - mondta a több száz ünneplő előtt Kövér László.

A házelnök név szerint is megemlékezett a Civitas Fortissima tíz halálos áldozatáról, a "sors teremtette hősökről".
Az Ipoly parti város temetőjében szerdán az 1919-es hősök sírjánál, a MÁV épületén, valamint a városháza épületénél elhelyezett emléktáblánál is koszorúztak. A városháza dísztermében Civitas Fortissima történelmi vetélkedőt tartottak iskolásoknak, a Madách Filmszínházban Matúz Gábor A legbátrabb város című filmjét vetítették. Az önkormányzat ünnepi képviselő-testületi ülést tartott, Szabó Géza kórházigazgató díszpolgári címet, a Balassagyarmatért Baráti Kör Pro Urbe díjat vehetett át.

Balassagyarmat 1919 elején két hete állt megszállás alatt, amikor január 29-én hajnalban a gyarmatiak megtámadták a cseh katonákat elszállásoló laktanyát. Az újonnan megalakult Csehszlovák Köztársaság hadserege azért állomásozott a városban, mert az Aszód-Balassagyarmat-Ipolytarnóc-Losonc vasútvonalat akarta elfoglalni, hogy még délebbre tolja Csehszlovákia határait. A Vizy Zsigmond százados katonáihoz csatlakozó balassagyarmati polgárok, vasutasok és diákok elérték, hogy Balassagyarmat Magyarország része maradt. A városvédő harcban tíz ember vesztette életét. Az Országgyűlés a helytállásért 2005-ben a Civitas Fortissima, a Legbátrabb város címet adományozta a városnak.

 

 

 

 



Weblap látogatottság számláló:

Mai: 4
Tegnapi: 1
Heti: 5
Havi: 12
Össz.: 5 570

Látogatottság növelés
Oldal: Kezdőoldal
Észak Rádió FM 99.4 - © 2008 - 2024 - eszakradio.hupont.hu

Ingyen honlap és ingyen honlap között óriási különbségek vannak, íme a második: ingyen honlap

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat

X

A honlap készítés ára 78 500 helyett MOST 0 (nulla) Ft! Tovább »